Az élet az konfliktus. Eszt úgy is lehet kifelyezni, hogy az élet tartalmaz konfliktust. Illetve, az élet egyik tulajdonsága az konfliktus. Akárhogyan szeretnéd kifejezni, hogyha akarod elkerülni a csúszósbeszédű baloldai cenzorokat akik bisztosak hogyha mi csak abbahagynánk a főnévi igenévek felhasználását akkor minden hamvas lenne és egy szocialista multikulturális paradicsom végre kihuzna minket a sötétkorszakbol, az igazság megmarad: az élet tele van konfliktussal. Hogyha egy egészséges kilátásod van az életröl, alkalmazkodsz ehez, és egy idő után nem veszed komolyan ezt a konfliktust. Megérted hogy ez az életnek egy része, es nem veszed szívre; nevetős magatartást mutathatsz akkor is amikor lehetségesen halálos.

Azért mert szereted az életet, és azert mert a konfliktus szükségesen belekeverődik az életbe, nem kezdesz valami kerestény vagy baloldali keresztes hadjáratot avval az eszmével hogy kéne abbahagyni konfliktuszt mert rosznak tekinted, mert a konfliktusban általában van valaki aki nyer, és valaki aki veszit. Ha szereted az életet, akkor látod hogy a konfliktus az hasznos, még akkor is hogyha személyesen hátrányos, mert többet szereted az élettet mint a saját sorsodat. Ez a hősies állásfoglalás ami hagyomanos volt indoeurópai és turáni társadalmokban, amit helyettesítet a zsido-kerestény kilátás, amiben a hősiesség az bolond es a legjobb választás ami nekunk van rendelkezésre az az hogy a saját életünket megvédjük, ami következtében a halált es a konfliktust érvényesíthetően törvényellenesnek kéne lenni, vagy legalább erkölcstelennek kéne számitani. Indoeurópai és turáni civilizációk értékelték a hősiességet és minding emelkedően küzdtek; zsido és keresztény civilizációk értékelték az egyes életet, és ennek következtében beomlanak további önzés és neurotikus félelembe. Modern civilizációk részint létrejöttek a mi technológiánktol, de részint azért mert mi gondatlan önzést választotunk, ami nyújtot őrült haszont, egy szempont amit a zsidó-keresztény hit igazol.

Miután tuljutunk az őrültségen hogy probáljuk meggyőzni magunkat hogy az életböl a konfliktust ki kéne szabni, meglátjuk hogy ez a konfliktus az egy eszköz egy célhoz, úgy ahogy a mi saját életeink szolgálnak eszközökként az élet céljaihoz. Beismerni ezt az egy része az alapvető intellektuális fejlettségének, amit egészségeseb időkben gyerekek felismertek mire tizenött évesek voltak, habár leginkább férfiak ébredtek rá. Evola konyve szerint, „A szent kehely titokzatossága”, a nőknek már van egyfajta nihilistai feltételezési képesség az erkölcsre vonatkozólag, és igyekeznek nem kiküszöbölni hanem inkáb hozzá alkalmaznak, leginkább azért mert az ő logikai rendszerük az kizárólagosan következtető minthogy a férfiaké az kizárólagosan levezető (ez ésszerűtlennek tünik amíg figyelembe veszed az ideális logiaki rendszert családnevelésre, amiben a legtöbb gyerek életben marad; a férfi meghatalmazása pegid az hogy csak a legjöbb párok egy adott helyzetben mardnak életben, és következésképpen, a legtöbbet a férfiak azok borzasztó családfők). Tehát a konfliktusok elfogadása, és a halál és vesztemény félelem transzcendenciája, az szükséges hogy előrelépjünk és hogy teljes életet éljünk, nemis mondva hogy valaki tudjon csinálni azt ami szükséges nehéz helyzeteket rendbe hozni annékül hogy összeesne gyávaságtol mert fél a halál lehetőségétöl.

Annak ellenére, van egy finomab módszer amivel valaki elmagyarázhatja a konfliktust ami láthato a modern civilizációban. Hogyha egy vitában vagy és félsz hogy veszteni fogsz, mindig fordulhatsz egy magasabb forráshoz. Az egyszerűbb vitákban emberek probálják bebizonyítani a lényeguket definiciókkal a szótártol, vagy apellálni valamilyen forráshoz amit a bölcsesség végpontjának tartják abban a műfajban. Ezt ellehet nevezni „Isten aztmondja” érvelésnek, mert fordulás valamihez ami a vitának az érvényességi tartományábol kívül van de mégis feltételezve van hogy a tárgyhoz tartozó. Ez egyenértékű ahoz hogy valamit alkalmazunk ami nem létezik ebben a világban arra hogy megoldjunk egy konfliktust ami ebben a világban létezik, és ez a szónoki egyenértéke egy termonukleáris berendezéshez a legtöbb vitákban. A konfliktus felmerül; valaki kijelent egy hittet; a másik ember azt mondja hogy az Isten mást mond, és ézért, az első ember az téves. Íme, vitának felülírt, nem?

Ez a cikk az nem egy vita az Isten ellen. Inkáb, az összes cikkböl ezzen a cimlapon, ez szándékosan elkerülje bárkinek az Istenének a támadását vagy megbántantását, mert az Isten kérdésse az ennek a cikknek az érvényességi tartományának kívül van és teljesen lényegtelen ahoz amit itt kiakarunk fejezni. A vita tárgya érdekében, tulajdonképpen, légyen szives feltételezni hogy van egy Isten, és hogy neki vannak véleményei. Mindazonáltal, ismerd el hogy az Isteni koncepció az szükségképpen ez a világon kívül van: hogyha valami mindennek a forrása, hogy irányíthassa azzokat a dolgokat, nem lehet ugyanaz mint azok a dolgok. Kel hogy egy kívülálló középrendszer legyen ahozképest amit irányít. Valójában, az egyistenhit volt az eredeti példány az ultra-központosításbol, mert a hiedelmében van egy szükséges ráadás ehez a világhoz amiben egyetlen fennhatóság állít változó fokozat felügyeletet ezen a világon. Esdekelni az Istent egy vitában ami ezen a világon alapszik az olyan mint ha valaki átnyúlna minden menekülési lehetőségen és egy varázslatos golyót használna végetvetni a vitának. Ez nem csak rosz forma, de teljesen logikátlan, mert a dolgok amik kívülálnak ettől a világtol nem gyakorolhatnak feltétleni uralmat itt, vagy úgy ossze lenének kötve vele hogy nem létezhetnének néküle. Itt fekszik a logikai csapda amikor valaki kijelenti hogy „Isten aztmondja”: így fölhasználni az Istent kel feltételezni hogy az Isten össze van kötve ehez a realitáshoz úgy hogy el van törölve az ő teljes fennhatósága, de az „Isten aztmondja” vita pont ezen a teljes fennhatóságon alapszik!

Amint már említettük, ennek a cikknek a célja az nem az Istent becsmérelni, csak az „Istent aztmonja” vitát. A cikk szándékaiért, nincs semmi köze az Istenhez az „Isten aztmondja” érveknek az előhozása, csak valami más ami ezen a világon kívül létezik de a mi agyunkban úgy tűnik mint hogyha irányítja teljes hatalomal. Ez a pénz. A pénz egy nagyon komplikált helyzetnek kioszt egy egyszerű dollári értéket. Nem kel aggódni arrol hogy mi lakik egy mezőben, vagy holy milyen öreg egy fa, vagy hogy menyire fontos valami egy helyi életközösségnek; az egyeduli kérdes az ennek a dollar értéke árucikként, és adni valaminek egy dollari értéket szükségképpen árucikké utalja. Hogyha valaki akkar valami haszontalan szart behozni egy élelmiszerboltba, csak azért mert valaki lehet hogy megveszi, nincs semi kifogás—a pénz az a vita befejezője. Hogyha pénzet lehet keresni, akkor munkat lehet kapni, és mindenkinek boldognak kéne lenni. Ez olyan mint Istenhez apellálni kivéke a penz az még alattomosabb, mert a mi boldogulásunkal asszociáljuk. Valamilyen ötlettet megtámadni mert az egyetlen igazolása az a penz anyira eretnek látják a mi társadalmunkba mint a vitatkozást az étel ellen.

A „pénz aztmondja” az sokszor egy hallgatólagos érv. Ezután senki se kérdezi hogyha jó ötlet e megengendni az eldobható csomagolást, vagy eladni nyilvánvalóan egészségtelen ételt, vagy megengendni hogy létezzen egy ezer középszerű márka amikor egy minőséges márka az elegendő lenne. Senki se kérdezi többé hogyha jó ötlet e felszaggatni egy üres rétet és kicserélni egy szar boltal (csak hanem egy csekély jelentőségű csoportnak van egy szomszédos temetője), mert ismerjük a választ. Új épitkezés több pénzt hoz be. És mi egy civilizációként a szó szoros értelmében elvesztettük a képességet hogy máshogy felbecsüljuk a döntést. Az egyedüli tényezőnk az a pénz. Nincs más terv, mint egy vízió hogy hogy kéne egy üres rétet használni hogy maximális haszont jövedelmezzen—azt feltételezjük hogy a közgazdasági „láthatatlan kéz” majd szabályozja, hogyha valaha is törödünk. Nem kérdezjük hogy mi számitna logikus döntésnek vonatkozólag olyan termékek mint a sör; egy logikus társadalomban, találnánk egy értelmes modszert kiosztani és egy hatékony modszert újra hasznosítani a tartályokat, de a jelenlegi időnkben, akármilyen divatos csomagolás ami lehetségesre teszi hogy elcsábítson egy nagyobb százalékat az idiota lakosságunkbol hogy megvegye az vadászható. Nem is veszjük számításba ennek a hatását, vajon jó ötlet e, stb. A „pénz aztmondja” helyettesítette az osszes képességünket hogy kérdezősködjünk, hogy analitikusan gondolkodjunk, hogy szervezzünk.

A „pénz aztmondja” következményei bőven látható. Hol be lehetet volna osztani az állati maradványból képződött energiaforrást hogy eltartson egy ezer évig, és ennélfogva lett volna jobb esély hogy alapítsunk űri gyarmatokat, helyette elpazaroltuk arra ami jövedelmező volt a rövidtávon: kocsik és hosszu ingázások a külvárosokbol, mert a multikulturális háború zónának a belvárosban már nem volt annyi értéke mint az új házifejlesztésnek. Hol lett volna nekünk egy gyönyörű föld, azt választotuk hogy annyira elügyetlenkedjük hogy most már a tengerek olyan toxikusak hogy nem tanácsos halat enni gyakrabban mint egyszer egy héten. Hol lett volna böséges természet, helyette gondolatlanul szaporodtunk és eltapostuk a legtöbb természetes környezetteket, miközben elfoszttotuk tőlük azokat az élőlényeket amik szukségesek hogy az egész ökoszisztéma életben maradjon. Lehetet volna kevesebb, okosabb emberek akik jól élnek, de inkább követtük amit a pénz mondot és most, ahogy torténik amikor valaki koveti az illogikus cselekvés útját, lesz egy lassú öngyilkosság: több milliárd meggondolatlan, unintelligens, és aljas ember aki felelőtlenül fogyaszt annékül a képeséggel hogy gondolkozzon több mint 48 orára elöre. Parancsokat tudnak követni, és szeretnek venni sok szórakoztató gyártmányt, de semi kultúra, és semmi hősiesség, fog előjönni ezekböl az „utolsó emberekböl”. Ezek sikeretlenséggek a magassab emberi képességekhez képest, és az ő teremtésuk az megsemmisítet egy fejlődési folyamatot, és kozelebb hozta az embereket a majmokhoz.

Azért mert követtük amit a pénz megmondot, és föladtuk a mi logikai képességünket azon a feltételen hogy valami ezen a világon kívül valahogyan tökéletesen meghatározja hogy nekunk hogyan kéne szervezni itt a földön (a pénz az egy absztrakció, és imigyen nem jelenlevő a világban), teljesen elronttotuk, vagyis becseréltünk egy dicsőséges jovót egy lassú nyomorult végpontra. Mivel a földmelegedédes, világméretű szennyeződés, túlnépesedés, vallási és társadalmi osztályháborúk, és csökkenő energia ellátmányok ránkesnek, a világ változni fog. Többé nem lesznek gazdag készletek amik megengedhetnek egy „pénz aztmondja” szempontot, és a feltételezés hogy a emberi élet az szentelt se lesz érvényes, mert majd mind látjuk annak a mértéktelenséget ami létre van hozva hogyha félünk semlegesíteni a butákat. A végső eredmény lesz egy példa nélkül álló ölés. Sírs a hat millió zsidóért aki állítólag meghalt a második világháború során európában? Majd hat milliárd halottat fogsz látni a kovetkező fordulóban, miközben az osszes civilizációk amit ovattossan fölépittetünk egymásra ömlenek. Ez a természetnek a tisztító modszere. Ami illogikai meghízik a nyár folyamán, de mire el jön a tél, a nyájat lenyessék. Nemsokára ezt fogjátok tanúsítani; lehet hogy öt évet kel várni, vagy ötvenet, de biztos hogy meg fog történni. Többet nem bujhattok el egy abszolútnak a kényelmes feledésében, mint az amit kivetít egy olyan társadalom ami a „pénz aztmondja” alapon epül.

Sokan közülünk akit nem csapott be a propaganda—a mi társadalmunk a legjobb valaha! a leg felvilágosult! hála a multikulturizmusnak és a vállalati pénznek és a jézusnak!—már előre látta a jövendő helyzetet, és felkészülünk olyan módon ahogy a többiek fel se tudják fogni. Amikor a dolgok összeomlanak, gyorsan fogunk lépéseket tenni egy új fajta rendszerhez, amiben semi egyetlen abszolút értékelése fogja elhatározni egy helyzetet. Valószínűleg, lesznek mészárlások olyan mértékben hogy megdöbbentőnek fog tűnni. Milliók es milliók meg lesznek szüntetve mert nincs szükség összehalmozott-proletariátus származásu emberekre. Az okosabbak majd egymást megtalálják, és ezeket megkíméljük, persze; akkarunk szövetségeseket. De azért, aki egy utód a „pénz aztmondja” társadalmábol, nem lesz haszon, mert csak éppen az ő jelenlétük—ezeknek akik mindennap fogyasztnak készletet és kiadnak szemetet—egy veszély lesz az új rendszernek, amiben a természetes egészség az fontosabb lesz mint a pénz vagy a népszerűség. Ennélfogva emberek mint én majd a napukat kettős állapotban fogják élni: épittünk a szeretettel és ölünk a szeretettel, mert megsemmisítjük majd a maradékokat belőletek és élvezni fogjuk a tevékenységet. Ahol a „pénz aztmondja” irányítot, az értelmetlenség követet és produkált egy degenerált emberséget. Ez nemsokára el lesz törölve, és a jövő rendszerben, ellentétben a „pénz aztmondja”-hoz, föl fogjuk használni a világ logikájat és el fogjuk kerülni ezeket a hamis abszolútokat.

June 7, 2005

Our gratitude to "hate edge" for this translation.